Te hízol, ha stresszes a párod

Te hízol, ha stresszes a párod
Sándor Alexandra Valéria
2016. november 25.

Ha folyton feszült a kedvesed, akkor neked fog növekedni a derékbőséged – derítették ki a Michigani Egyetem kutatói.

Kira Birditt és munkatársai arra jutottak a négy évig tartó vizsgálat során, hogy a partner idegességén kívül a párkapcsolat minősége is befolyásolja a súlygyarapodást. Fontos tudni, hogy a felmérés nem ok-okozati összefüggés feltárására irányult, tehát ennek nyomán nem lehet kijelenteni, hogy a stresszes társ "hizlal" – azt viszont igen, hogy akik ilyen emberrel élnek együtt, tényleg nagyobb eséllyel híznak meg.

Éppen ezért Joan Monin, a Yale Egyetem szakértője úgy véli, hogy a stresszoldásra irányuló felvilágosító kampányokkal inkább a párokat kellene célba venni, hiszen úgy sokkal átütőbb eredményt lehetne elérni. A michigani kutatás másik fontos üzenete, hogy íme, még egy indok, amiért érdemes figyelni a társunk egészségére.

A derékbőség azért is kiemelten fontos, mert jelzi a belső szerveket terhelő zsigeri zsírfelesleg mennyiségét, ami számos betegség kockázati tényezője – beleérve a cukorbetegséget és a szívproblémákat is.

A kutatók nőknél a 89, férfiaknál pedig a 101 centiméter fölötti értéket sorolták a veszélyeztetett kategóriába. A vizsgálathoz több mint kétezer házaspárt vettek górcső alá, akik kétszer nyilatkoztak kérdőíven a derékbőségükről, a párkapcsolatuk minőségéről, illetve a stressz-szintjükről: először 2006-ban, majd 2010-ben is.

Krónikus stressztényezőnek számítottak az olyan legalább egy éven át fennálló problémák, mint a pénzügyi gondok, a munkahelyi nehézségek vagy az elhúzódó gondozói szerep. Az eredmények alapján ezek nem elenyésző derékbőség-növekedéssel jártak együtt, mivel az érintettek négy év alatt legalább tíz centivel lettek terebélyesebbek. A tendenciát az összes résztvevő majdnem tizedénél figyelték meg.

"A nők több mint másfélszer akkora eséllyel híztak meg, ha a férjük több stresszről és rosszabb házasságról számolt be" – magyarázta Kira Birditt. A férfiaknál ez a kockázat több mint kétszeresére növekedett, ehhez viszont elég volt a feleség által tapasztalt feszültség, egymás közötti nehézség nem is kellett.

A párkapcsolati problémák meglétét olyan kérdésekkel mérték, mint: "Milyen gyakran támaszt a partnere lehetetlen elvárásokat Önnel szemben, szokta-e Önt kritizálni, illetve csalódást okozni Önnek?"

A michigani kutatás legnagyobb érdekessége, hogy az egyén által tapasztalt stressz és a saját derékbőség között nem fedezett fel összefüggést. Ennek alapján tehát aki ideges, leginkább nem is magával, hanem a párjával tol ki.