Miért fontos a jó sportmelltartó?

Miért fontos a jó sportmelltartó?
Sándor Alexandra Valéria
2018. május 31.

Tényleg segíthet a szép dekoltázs, a mell alakjának megőrzésében – de csak akkor, ha megfelelő a mérete, kialakítása pedig passzol az adott mozgásforma jelentette igénybevételhez.

Más melltartó kell egy futótréningező nagykeblű hölgynek, más egy csak laza tornára járó kismamának, és más szükséges egy – manapság oly gyakori – mellplasztika után történő felépüléshez is.

A melltartóválasztás a női lét egyik állandó dilemmája, hiszen sem esztétikai, sem pedig kényelmi szempontból nem elhanyagolható, hogy a felsőrész alatt mi lapul. Pláne, hogy ennek a ruhadarabnak komoly egészségügyi vonatkozásai is vannak. Hogy miért? A válaszhoz először vessünk egy gyors pillantást a keblek sajátosságaira!

 

A női mell anatómiája

A mellszövetek a mellkason, pontosabban a mellizom fölött helyezkednek el. A női mell anyatej termelésére szolgáló mirigyállományból és zsírszövetekből áll. A mell méretét elsősorban az átlag nőnél a mell 50%-át alkotó zsírszövet mennyisége határozza meg, ami részben genetikai adottságok, részben pedig testsúly függvénye.

A mirigyállomány – amelynek aránya a kor előrehaladtával csökken a zsírszövetekéhez képest, emiatt "puhul" a mell – általában 15-20 egymáshoz viszonyítva sugarasan elhelyezkedő részből, azaz lebenyből áll. Az anyatej ezekből az egymásba torkolló kis csőszerű vezetékrendszeren át távozik a mellbimbón keresztül a külvilág (a baba "belvilága") felé.

A mell formáját a kötőszövetek és a szalagok adják. Fontos, hogy támasztószövet nincs benne – ami fokozott kiszolgáltatottságot jelent a külső és a belső erőhatásoknak is. Ezért van, hogy a keblek érzékenyen reagálnak a testsúlyváltozásra, a hormonális ingadozásra, a várandósságra és a szoptatásra, az idő múlására, valamint akár a sport jelentette rendszeres fizikai igénybevételre is.

A mellek az úgynevezett Cooper-szalagok és egyéb szalagrendszerek segítségével csatlakoznak a mellizomhoz. Ezek megnyúlásakor beszélhetünk megereszkedésről vagy "lógásról" – ami természetes folyamat ugyan, ám megfelelő óvintézkedésekkel lassítható az üteme, és mérsékelhető a mértéke.

Az anatómiai jellemzők közül nem szabad kihagyni, hogy a mellben idegek biztosítják az érzékelést, és a hormonok mellett a mirigyek elválasztásának szabályzását. Valamint kulcsfontosságú a vérerek, a nyirokerek és a nyirokcsomók szerepe is. A sejtek épségéhez lényeges, hogy a vér- és nyirokkeringés minden esetben akadálytalan legyen.

 

A nőiesség szimbóluma

A keblek alakja, mérete és állapota szorosan összefügg az önértékeléssel. Kutatások bizonyítják, hogy aki elfogadja és szereti a saját idomait, annak a testi és a lelki egészsége is jobb. Ez természetesen nem egyfajta objektív tökéletességtől függ, hanem egyéni megéléstől – bár a kor és a hely szépségideálja tagadhatatlanul kihat arra, hogy ki mit tart éppen "tökéletesnek".

A lényeg, hogy minden mell szép a maga módján, s célszerű a lehető legtöbbet megtenni az épségének és a szépségének megőrzéséért.

 

De mi köze mindehhez a melltartónak?

Említettük, hogy mivel támasztószövetek nincsenek benne, ezért "külső segítséggel" biztosíthatunk tartást a mellnek. Ehhez pontosan tudni kell a bordakosár mell alatti kerületét és a mell legnagyobb szélességénél mért mellkaskerületet.

A nők jelentős része sajnos nem a megfelelő méretet hordja. Ha túl kicsi, akkor akár a nyirokkeringést is akadályozhatja, így a kényelmetlenség és az állandó "bevágás" mellett hosszú távon hajlamosíthat bizonyos gyulladásos és egyéb elváltozásokra. Ha pedig túl nagy, akkor egyszerűen nem biztosítja a szükséges tartást.

Sportmelltartóknál még összetettebb a helyzet, hiszen azoknak a méretezése nem mindig követi a megszokott szám-betű szabványt. Előfordul, hogy XS-XXXL jelzéssel, vagy európai konfekcióméret szerint rangsorolják őket (34-től kettesével általában 54-ig). Szinte ahány cég és ország, annyi számozás és méret.

Éppen ezért vásárláskor elengedhetetlen a sportmelltartót felpróbálni, sőt a tesztelés kedvéért még ugrálni is benne egy kicsit! Az ideális sportmelltartó jellemzője a megfelelő méreten túl a légáteresztő, bőrbarát anyag, a kellő szélességű és állítható hosszúságú pánt, illetve a kényelemmel ötvözött biztos tartás. A nívósabb márkák általában feltüntetik az egyes modelleknél, hogy milyen intenzitású mozgáshoz ajánlják, hiszen például jógához vagy futáshoz más anyag és szabás tökéletes.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy semmiképpen ne hétköznapi viseletre szánt – különösen szivacsos vagy merevítős – melltartóban eddz!

Igazán érdemes tehát befektetned legalább két minőségi sportmelltartóba, amivel biztosíthatod a melled (sz)épségét. Fontos emellett a mell ápolása, hogy a bőr ép maradjon a melltartó alatt: ebben hidratáló krém tud segíteni, irritáció esetén pedig panthenol tartalmú kenőcs.

A címkének megfelelő tisztításra is ügyelj! Valaki minden egyes edzés után szereti kimosni, míg mások – akik esetleg nem a legizzasztóbb mozgásformákat választják, vagy csak rövidebb napi edzés mellett teszik le a voksukat – heti egy-két alkalommal érzik ideálisnak a mosást anélkül, hogy a verejtékből származó baktériumok túlzottan elszaporodnának.

Akadnak egyébként olyanok is, akik annyira megszeretik a jó tartású, varrás nélküli, nem túl magasan záródó sportmelltartókat, hogy gyakran választanak olyat a hétköznapokra is.

 

Mivel a melltartóviselés gyakran vitatott téma, megkérdeztünk egy orvos szakértőt is, hogy mi a véleménye róla.

„Melltartókkal kapcsolatos kérdésekben hozzánk leggyakrabban a mell esztétikai és helyreállító műtétei után fordulnak pácienseink, amelyek közül a mellnagyobbítás a leggyakoribb. Mérettől függetlenül fontos, hogy a hölgyek edzéshez sportmelltartót hordjanak, hiszen kis mellek esetén is több irányból érkező, nagymértékű erőhatásról van szó, melynek elengedhetetlen az ellensúlyozása. Nagyobb domborulatok esetén pedig elképzelhető, hogy valakinek egy speciális erősítésű vagy két sportmelltartó egyidejű viselése nyújt teljes kényelmet és biztonságot. Ez igaz a kombinált mellműtétek, például a mellfelvarrással egybekötött mellnagyobbítások esetén is.

Előfordul, hogy a páciensek a legmagasabb fokú tartást nyújtó, légáteresztő kompressziós hálóból készült, műtét utáni speciális gyógymelltartóból vásárolnak a felépülési időszak után újrakezdett sportoláshoz. Nem csak mellplasztikák után szoktuk javasolni egyébként a lehetőség szerinti állandó melltartóviselést, mert gondos kiválasztás mellett éjjel-nappal segíthet a keblek formájának minél tartósabb megóvásában” – nyilatkozta nekünk a téma kapcsán dr. Pataki Gergely plasztikai sebész.