Edzőtárs, avagy miért jobb együtt?

Edzőtárs, avagy miért jobb együtt?
Törőcsik Mónika
2015. július 15.

Sokan szeretnek egyedül edzeni és nincsen szükségük társaságra. Éppen azt élvezik, hogy kicsit kikapcsolhatnak és elmerülhetnek a saját gondolataikban. Vagy éppen ellenkezőleg nem gondolnak semmire. Ismerik a környezetüket, egyedül is remekül feltalálják magukat. 

Másoknak viszont jól esik egy kis támogatás, társaság, motiváció… Mindez egy edzőtárs személyében.  

Az alábbiakban lássuk, mik a jó edzőpartner ismérvei, és milyen előnyökkel járhat, ha választunk magunk mellé egy szövetségest, akivel az edzés élményén osztozhatunk.

  • Az első és talán legfontosabb, sokak szerint talán egyértelmű és nem is lenne szükséges kiemelni, de szerintem minél természetesebb, hogy így van, annál nagyobb a jelentősége. Ez pedig az, hogy szívesen töltsük az időt a társunkkal. És ez legyen kölcsönös.

  • Legyen megbízható, hiszen nem szeretnénk, ha az utolsó pillanatban lemondaná az edzéseket.  Annál is inkább, mert többek között azért is választottuk, hogy minket is arra motiváljon, hogy ne hagyjuk ki az edzéseinket, ha a másik számít ránk.

  • Motiváljon minket minden téren! Akarjunk ugyanolyan erősek, izmosak, kitartóak, elszántak lenni, mint ő. Minden edzőtársban fogunk találni irigylésre méltó tulajdonságot.

  • Egy edzőtárs jobb teljesítményre sarkall minket, az által is, hogy természetünknél fogva folyamatosan versengünk egymással, minden élethelyzetben. Még a legjobb barátunk mellett is azt fogjuk érezni, hogy szeretnénk jobban teljesíteni nála. Ezáltal, saját magunkat fogjuk felülmúlni.

  • Támogasson minket a céljaink elérésében és ne hátráltasson.  Vagy legalábbis ne hozzon minket kísértésbe azzal, hogy megpróbál rábeszélni minket az edzés utáni/helyetti hamburgerezésre, ha mi éppen diétázunk. Ebben sokat segít, ha a céljaink is megegyezőek. Közösen a diéta is könnyebb.

  • A másik öröme és sikere is inspirálóan hasson ránk. Tudjunk neki örülni és ne irigységet érezzünk, ha sikeresebb nálunk. Kérjünk tőle tanácsot. Ha jól választottunk, szívesen fog segíteni.

  • Az edzőtárs egyben segítő is. Ez különösen fontos lehet, nagy súlyokkal történő gyakorlatok során.

  • Az egyik személyes kedvencem, hogy az edzőtárs akár „eszközként” is használható. Rengeteg páros gyakorlattal színesíthetjük az edzéstervünket, amivel változatossá és vidámmá tehetjük a közösen töltött időt.

  • Ha még csak most ismerkedünk a fitness világával, eleinte könnyen elveszettnek érezhetjük magunkat. Nem tudjuk, mihez nyúljunk, hogyan kezdjük, és ebben sokat segíthet egy edzőpartner (is). Nem szakmailag, hanem legfőként abban, hogy lelkileg támogasson, és ne érezzük magunkat egyedül. Ha szakmai téren merülnek fel kétségek, minden esetben kérjük szakember segítségét! 

A fent felsoroltak alapján ideális jelölt lehet egy közeli barát, vagy barátnő, és a párunk is. Mindnek meg lesz a maga különlegessége. Bárkit is válasszunk magunk mellé, tartsunk ki mellette és mi is támogassuk őt. Ne csak vágyjunk a tökéletes edzőtársra, hanem mi magunk is váljunk azzá!

Akkor se keseredjen el senki, ha a környezetében nem talál erre alkalmas személyt. Bátran szánja rá magát egyedül is, és biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül rengeteg új ismeretségre tesz majd szert a sport kapcsán, és nem győz majd válogatni a jelöltek közül.

 

Törőcsik Mónika

Hasonló témájú cikkeink