11 meglepő ok, ami a hízás hátterében állhat

11 meglepő ok, ami a hízás hátterében állhat
Sándor Alexandra Valéria
2016. november 4.

Elvileg legalább annyi kalóriát égetsz el, mint amennyit beviszel, de mégis többet mutat a mérleg? Ennek bizony több oka is lehet.

  1. Alváshiány

Az alváshiány és a súlygyarapodás kétszeresen is összefügg. Egyrészt azért, mert ha sokáig ébren vagy, jelentősen megnő az éjszakai nassolás kockázata, ami az anyagcsere lassúbb tempója miatt kockázatosabb, mintha például uzsonnaidőben támadna gusztusod valami extra harapnivalóra. A másik kapcsolódási pont pedig az, hogy a pihentető alvás hozzájárul az éhségért és a jóllakottságért felelős hormonok egyensúlyához.

 

  1. Stressz

Természetes, hogy olykor túlélő üzemmódba kapcsol a tested, hiszen még hétköznapi helyzetekben is ez a túlélés egyik záloga. Amikor viszont állandóvá válik ez a fajta idegrendszeri terhelés, az jelentősen megváltoztatja az anyagcserét: növekszik az étvágy, mert a szervezet raktározni szeretne az ilyen vészterhes időkben. Erre pedig a zsírban és szénhidrátban gazdag falatok a legalkalmasabbak, így azokat kívánod meg.

 

  1. Antidepresszánsok

A depresszió sajnos olyan sok embert érint napjainkban, hogy szinte népbetegségnek mondható. Szerencsére jól kezelhető pszichoterápiával, illetve gyógyszerekkel – ám utóbbiak ugyancsak beleszólnak az anyagcsere működésébe. Sokan tapasztalnak hízást, miután elkezdenek ilyet szedni, pedig ez olyan fajta mellékhatás, amivel a széles gyógyszerpaletta révén nem muszáj együtt élni. Az orvos segíthet másikat választani!

 

  1. Szteroidok

Ezek a hatékony gyulladáscsökkentő gyógyszerek vízvisszatartásra ösztönözhetik a testet, ráadásul még étvágynövekedésért is felelősek lehetnek. A szteroidok miatti hízás egyik leggyakoribb ismérve, hogy szokatlanabb helyekre is látványos zsírmennyiség rakódik le, például az arcra, a nyakra, a hátra és az ujjakra. Az orvossal egyeztetett gyógyszercsere ilyenkor is segíthet.

 

  1. Más gyógyszerek

Fantasztikus ütemben halad a gyógyszerek fejlődése, de még mindig vannak olyan készítménycsoportok, amelyek egyértelműen felelőssé tehetőek a hízásért. A bipoláris zavarra, a skizofréniára, a migrénre, az epilepsziára, a magas vérnyomásra és a cukorbetegségre szedett pirulák közül sok tartalmaz olyan hatóanyagot, ami ilyenkor ludas lehet.

 

  1. Rosszul időzített mérés

Nőknél gyakori, hogy elfelejtik figyelembe venni a ciklusuk miatti természetes súlyingadozást, és emiatt téves következtetést vonnak le a mérleg által mutatott számból. A menstruációt megelőző napokban, valamint magukon a „piros betűsökön” fokozott vízvisszatartás miatt akár egy-másfél kilóval is többet mutathat a mérleg, amit még véletlenül sem szabad „hízásként” elkönyvelni.

 

  1. Pajzsmirigy-alulműködés

A nyak alsó-elülső részében található pillangó alakú szerv alulműködése azt jelenti, hogy túl kevés termelődik az anyagcsere-serkentő hormonból. Ez a metabolizmus lelassulása miatt súlygyarapodással járhat – még az orvosilag normálisnak tekinthető értéktartomány alsó határához közelítve is.

 

  1. Változókor

Nőknél nemcsak a havi ciklus, hanem annak megszűnése is befolyásolhatja a testsúlyt. Az öregedés folyamata egyébként mindkét nemnél lelassítja az anyagcserét, viszont az ösztrogénháztartás viszonylag gyors megváltozása jelentős zsírlerakódással járhat a hölgyeknél – főleg a derék, a csípő és a combok környékén.

 

  1. Cushing-szindróma

Ez a betegség azt jelenti, hogy a szervezet eleve túl sok stresszhormont, pontosabban kortizolt termel. Asztma, ízületi gyulladás vagy lupusz ellen szedett szteroidok esetén sajnos eleve megnő a kockázata, de mellékvese-probléma is lehet az oka. A zsírfelesleg ilyenkor főleg az arc, a nyak, a felhát és a derék területére összpontosul.

 

  1. PCOS

A policisztás petefészek szindróma napjaink egyik leggyakoribb női betegsége. Azt jelenti, hogy apró ciszták találhatóak a petefészekben, amelyek kihatnak a menstruációs ciklusra, valamint a hormonális összefüggések révén túlzott szőrnövekedéshez és aknés bőrtünetekhez is vezethetnek. Emellett inzulin-rezisztenciát is okozhatnak, ami a szénhidrát-anyagcsere felborulásában nyilvánul meg.

 

  1. Dohányzásról való leszokás

Tévhit, hogy a nikotin hiánya önmagában hízást okozna. Az viszont tény, hogy a dohányzók egyfajta „orális fixációban” szenvednek, mert annyira megszokták a rágyújtás és a pöfékelés rítusát, hogy hiányzik nekik gyakran bekapni valamit. Nem nehéz kitalálni a következményt, ha óránként kell a nasi.