A gyúrástól okosodhatsz? Így hat a sportolás az agyadra
Az "izomagy" új értelmet kap! Amelyik edzés megnöveli a pulzusszámodat, az agyadat is felturbózza – derül ki egy friss kutatásból.
Fiataloknál is idősebbeknél is mérhetőA tudósok több mint 130 felnőttet vettek górcső alá, akik mind 20 és 67 év közöttiek voltak. Sikerült bebizonyítani, hogy az aerob edzés javítja a résztvevők általános állóképességét, és ezzel együtt az úgynevezett "végrehajtási funkcióikat" is, amelyek az érvelést, a tervezést és a problémamegoldást jelentik. Az előnyök valamennyi korcsoportnál megmutatkoztak, ám a kor előrehaladtával egyre jobban. „Minden kétséget kizáróan azt láttuk, hogy amikor az emberek mozogni kezdenek, tényleg hatással van a kognitív képességeikre” – fogalmazott a kutatást vezető Yaakov Stern, a New York-i Columbia University kognitív idegtudományi intézetének munkatársa. „Ez a hatás pedig nemcsak az időseknél volt mérhető, hanem a fiataloknál is” – tette hozzá. Sok tanulmány alátámasztotta már az aerob edzés hatását a szellemi képességekre, de a legtöbbjük az idősekre összpontosított. Stern és csapata éppen ezért tágabb korcsoportot vont be a vizsgálatba, akiknek több mint kétharmada nő volt.
A vizsgálat módjaA résztvevők egyik fele 24 héten át heti négyszer végzett aerob edzést, a többiek pedig nyújtást és izomtónus-javító gyakorlatokat. Az első csoport tagjai pulzusmérőt viseltek. Mindegyikük szellemi teljesítőképességét (végrehajtási funkcióikat, a memóriájukat, az információ-feldolgozás sebességét, a nyelvi készségeket és a figyelmüket) megmérték a program kezdete előtt, illetve után 12 és 24 héttel – tehát félidőben és a végén – is. Ezen kívül képalkotó diagnosztikai vizsgálatot is végeztek az agyukról a kísérlet elején és végén. A csaknem féléves időszak elteltével az aerob edzést végzők csoportjában kivétel nélkül és kortól függetlenül mindenkinek javultak a végrehajtási funkciói (a tervezés, az érvelés és a problémamegoldás terén), míg az információ-feldolgozás sebességében, a nyelvi képességekben, a koncentrációban és a memóriában nem mutatkozott eltérés a kezdetekhez képest.
Nő az agy kéregállományának sűrűségeA kutatók egyelőre nem tudják, hogy miért pont a végrehajtási funkciók javultak az aerob mozgásformától. „Az edzés sokféle hatást gyakorol az agyra, és fogalmunk sincs, hogy mindezt pontosan melyik folyamatnak tulajdoníthatjuk” – hangsúlyozta Yaakov Stern. A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy az érintetteknél megnőtt az agy kéregállományának sűrűsége, ami általában a beszédben és a döntési folyamatokban játszik kulcsszerepet, ám a tanulmány szerzői szerint ezek a változások nem esnek egybe a szellemi képességeknél mértekkel. (Az eredmények a Neurology című szakfolyóirat internetes kiadásában jelentek meg 2019. január 30-án.)
A kutatás korlátaiFontos megjegyezni, hogy egy 132 fő bevonásával készült vizsgálat tudományos berkekben kicsinek számít, és nem szokás belőle általánosságban értelmezendő következtetéseket levonni. Emellett célszerű szem előtt tartani, hogy a résztvevők 70%-a nő volt, így a hatást talán érdemes pontosabban megfigyelni a férfiaknál is.
Miért jó nekünk erről tudni?Léteznek olyan kutatási eredmények, amelyek mögött ott van ugyan a vitathatatlanul eltökélt tudományos munka, de semmilyen hasznosítható jelentőségük nincs a hétköznapokban. Ennek a tanulmánynak viszont olyan a konklúziója, hogy egyértelmű üzenetet hordoz mindenki számára. Ha ugyanis a pulzusszám növekedésével járó aerob edzéstől javul a tervezés, az érvelés és a problémamegoldás képessége, akkor a rendszeres sport ajánlható mindazoknak, akik szeretnének jobban teljesíteni a munkában vagy a tanulásban.
De mi is az az aerob edzés…?Az "aerob edzés" és a "kardió" kifejezésekkel még annak is meggyűlhet a baja, aki nem kezdő a témában. Az aerob edzés szó szerinti jelentése "oxigén jelenlétében történő munkavégzés". Olyan intenzív mozgásformát jelent, amihez a szervezet a saját – zsírsavakból és szénhidrátokból álló – tartalékainak oxigén jelenlétében való "elégetésével" biztosítja a szükséges energiamennyiséget. "Kardiózás" alatt pedig szövegkörnyezettől függően a fitneszsportokat szokták érteni, beleértve a gyaloglást, a futást, a biciklizést, illetve az edzőtermi gépeken végzett gyakorlatokat, továbbá az intenzíven végzett vízi sportokat és labdajátékokat is. Tehát mindent, ami a szív, a vérkeringés és a légzőrendszer teljesítőképességét javítja. Szigorúbb értelemben a maximális pulzusszám 70-80%-át nevezzük aerob zónának, ami erőteljes igénybevételt jelent, de még van elég oxigén a huzamosabb – optimálisan legfeljebb 45 percig tartó – folytatáshoz. A maximális pulzusszám 80-90%-ánál már anaerob zónáról beszélünk, amikor a szervezet nem tudja maradéktalanul fedezni az izmok oxigénigényét, így hosszú távon feltehetően az agyi folyamatoknak sem kedvez. Ne csodálkozz hát, ha nem érzel késztetést összetett logikai feladványok megoldására sprintelés közben!
|
|||