http://www.fitness.hu 2022-09-24 22:16:35

Észak Olaszországból jelentem

Oktatónk, Rátkai Zsani, Triesztből osztja meg velünk az olaszországi történéseket, hogy milyen az élet a kijárási tilalom idején és, hogy mennyire tartják be az intézkedéseket az olaszok.

„Mi a helyzet nálatok Olaszországban?”, „Hogy bírjátok?” Ez a két leggyakoribb kérdés, amivel megkeresnek az ismerősök a különféle chat portálokon. A rövid lélegzetvételű válaszom az szokott lenni, hogy „Köszi, megvagyunk, szobafogságban, de nincs mit tenni, ez az egyetlen megoldás és vigyázzatok nagyon otthon ti is.”

Most viszont szeretnék nektek erről egy picit többet mesélni.

2013 óta élek Észak Olaszországban, Triesztben. Kiköltözésemkor szerencsére tudtam folytatni azt, amit otthon is teljes szívvel-lélekkel csináltam, a fitneszt. Több teremben is kaptam órákat és lehetőséget a személyi edzésre (erről is tudnék mesélni, de talán majd egy másik alkalommal).

Most térjünk vissza a jelenbe, ami súlyosan érint mindannyiunkat. A leállás teljesen takarékra tett engem is. Se aktív élet, se jövés-menés, se emberek, se bevétel, de mit lehet tenni.

Március 9-ig, itt Triesztben még lehetett dolgozni, és ami furcsa, hogy a most legnagyobb bajban lévő lombardiai városokban is (kivéve Codogno-t, ahol a gócpont volt). Ekkor nálunk Friuli Venezia Giulia tartományban, ahova Trieszt tartozik még csak 40-50 hivatalos fertőzöttről lehetett tudni, míg Lombardia tartományban már ekkor 3000 körül mozgott a jegyzett betegek száma. Erre csak azért hívnám fel a figyelmet, hogy lássátok, mennyit számít az, hogy mikortól vezetik be a korlátozást.

Persze ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, mert nem lehet "hazazavarni" és otthon tartani az embereket csak úgy, mert lehet, hogy jön a veszély. Fontolóra kell venni a gazdasági oldalt is. Azok, akik így teljesen fizetés nélkül maradnak, nyilván nem fognak örülni, annak ellenére, hogy az egészségükről, életükről lehet szó. Illetve amit itt tapasztaltunk, hogy amíg egy-egy tartományban nem érezték igazán az emberek a "bőrükön" a veszélyt, addig hiába voltak az intézkedések, nem tartották be őket.

Kicsit összefoglalva ennek az egész olasz helyzetnek a legelejét: ahol kellett volna ott nem tudták időben korlátozni az emberek mozgásterét - lásd Lombardia -, mert akkor tudtak csak hatékonyan intézkedni, amikor már ez más tartományokat is érintett. Ebbe jobban nem is mennék bele, mert nálam sokkal okosabb emberek vizsgálják a vírus elterjedésének okait és részleteit. Én csak igyekszem elmesélni nektek azt, amit mi itt tapasztaltunk és láttunk.

Visszatérve a március 9.-re. Életbe lépett az #iorestoacasa  (#énotthonmaradok) dekrétum. Ekkor már nálunk is (Friuli Venezia Giulia tartományban) a betegek száma meghaladta a 100 főt. Bezártak a fitnesztermek, az éttermek, a bárok és tudtuk, hogy ez csak a kezdet.

Ezt követően gyakorlatilag kétnaponta jöttek az új rendeletek. Nem lehetett követni az eseményeket, de hogyan is tudtuk volna. Olyan helyzetbe került Olaszország, amilyenben még sosem volt. A betegek száma folyamatosan nőt, de teljesen változó mértékben minden régióban. Egységes intézkedések kellettek, amiről tudták, hogy tragédia lesz gazdaságilag, de nem volt mit tenni.

Március 12.-én az újabb határozattal egyértelmű lett, hogy minden kereskedelmi intézmény, ami nem létfontosságú, bezár. Aki tud, otthonról dolgozik. Ekkor nálunk Friuli Venezia Giuliaban 150 körüli volt a betegek száma, Lombardiában több mint 6000, csak hogy érezzétek a különbséget.

Lassan , nagyon lassan elkezdtük felfogni a helyzet súlyosságát. Láttuk, hogy mi még szerencsések vagyunk, de ha nem vigyázunk itt is kinőheti magát a vírus olyan mértékűre, amit később képtelenség lesz kezelni. Elkezdtük komolyan venni az #iorestoacasa-t (#énotthonmaradok-ot), annak ellenére, hogy továbbra sem lehetett érzékelni a veszélyt. Nem láttunk senkit, nem hallottunk senkiről a környezetünkben, aki beteg lett volna (szerencsére), de a televízióból értesültünk mindarról, ami Lombardiában zajlott. Míg az elején kétkedve fogadtuk a híreket, idővel mindent át kellett értékeljünk.

Ekkor kezdtem el igazán aggódni az otthoniakért is Magyarországon. Mindenki nekem írt, hogy vigyázzak magamra, de mi már Olaszországban éreztük, hogy ez nem fog itt megállni. A lombardiai egészségügy, ami Európában az egyik legjobban felszerelt és legjobb helyzetben lévő rendszer, majdnem térdre kényszerült. Csak félve képzeltem el, hogy azok a régiók illetve orszàgok, ahol nem ennyire felkészült a rendszer, hogy fogják átvészelni ezt az időszakot.

Ekkor kezdtünk el Madridból is híreket és felvételeket kapni. Látni azt a tragikus helyzetet, ami tudtuk, hogy bárhol bekövetkezhet, szívszorító volt. Abban reménykedtem, hogy otthon az emberek látva az olaszországi és spanyol helyzetet, komolyan veszik az intézkedéseket és betartják majd az őket védő korlátozásokat. Tapasztalatból láttuk itt mind, hogy sajnos hiába minden rendelet, ha az emberek a kiskapukat keresik.

Itt Triesztben és ezzel együtt nagyjából egész Észak Olaszországban 3 hete vagyunk otthon. Az első egy hét még viszonylag „kellemes” volt hiszen, mint most otthon, még lehetett a szabadban sportolni, sétálni, nem lehetett gyülekezni, de legalább nem voltál bezárva a 4 fal közé. Aztán 1 hét után jött a hideg zuhany. Nem volt több sétálgatás, futkározás, bicajozás a szabadban. Bezártak a parkok, játszóterek, sétányok. Csak bevásárolni, a patikába és a postára lehet menni, azt is csak kinyomtatott papírral arról, hogy milyen célból hagytuk el a lakást. Ezt a papírt egy esetleges igazoltatáskor be kell mutatni.

Ezt a sokkal kevésbé "kellemes" helyzetet köszönhettük egyrészt az egyre növekedő számú betegeknek (nálunk ekkor 700 fő felett volt a betegek száma, Lombardiában 17 000 felett), másrészt annak, amit egy ironikus üzenet, ami az internetes felületeken terjedt jól összefoglal: „Tranquilli, in Italia ci sono ancora piú trasgressori che contaggiati”, azaz: „Olaszországban még mindig több a törvényszegő, mint a fertőzött.”

A szomorú valóság az, hogy a sok rémes felvétel és rettenetes hír ellenére, továbbra is nagyon sokan voltak és vannak is, akik azt hiszik, hogy rajtuk nem fog a puskagolyó, avagy azt gondolják, hogy ha ők nem félnek a megbetegedéstől, az feljogosítja őket arra, hogy másokat veszélyeztessenek. Illetve a kedvencem, hogy attól még, hogy ő egy szem maga nem tartja be a korlátozó intézkedéseket, attól még nem dől össze a világ…

A baj az, hogy túl sokan gondolkodnak hasonlóan rosszul egy olyan helyzetben, amikor valóban csak összefogással és egyként cselekedve lehet "megmenekülni".

Amikor esténként leülök a tévé elé, mindig összeszorul a szívem. Látok orvosokat, akiknek már sebes az arcuk a védőmaszktól, akik nem otthon alszanak, hogy megóvják a családjukat az esetleges fertőzés veszélyétől. Látom őket összeroskadva guggolni a folyosón, amikor már nem bírják tovább a lelki és fizikai terhelést. Hallom őket könnyes szemekkel nyilatkozni azokról a napi tragédiákról, amiket nekik végig kell nézni tehetetlenül és csak annyit kérnek, hogy: „Aki teheti, maradjon otthon!

Ilyenkor nagyon mérges tudok lenni azokra, akik mindezt képesek figyelmen kívül hagyni. Ilyenkor azokat az embereket sem értem meg, akik itt Triesztben is a helyi tévé csatorna egyik műsorában még mindig képesek olyan problémákkal előhozakodni, hogy: „Szeretnék új kerti bútort, elmehetek-e megvenni?”, avagy „Bár szívbeteg a férjem, de amíg tart a karantén, átmehetünk-e a boltunkba takarítani?”.

Egyvalamit nem akar felfogni senki. Még három hét után se jut el néhány emberhez az üzenet, hogy mindenki egy cipőben van, otthon kell maradni és kész. Nem azon kell agyalni, hogy mi az, amit te megtehetsz, annak ellenére, hogy a többiek nem.

Nálunk jelenleg ennyire egyszerű: 0-24 a négy fal között, élelmiszerért és gyógyszertárba mehetsz el. Ti otthon jobb helyzetben vagytok és hátha szerencsétek lesz és ennyivel megússzátok. De ez csak akkor lehetséges, ha vigyáztok egymásra és összetartotok.

Ami pedig a sportolást illeti. Itt az ideje, hogy mindenki tágítsa a látókörét. Eddig csak 3-4 oktató óráit ismerted? Mindig ugyanazokhoz jártál? Itt a lehetőség, hogy az interneten új oktatók óráit próbáld ki. Határ tényleg a csillagos ég. Kereshetsz külföldi trendeket, nézhetsz élő online órákat, találhatsz YouTube felvételeket, csupa új kihívást.

Be vagyunk zárva, de másrészről kinyílik a világ. Higgyétek el, tökéletesen lehet állóképességet és izomerőt fejleszteni otthon különösebb eszközök nélkül is. Fedezzük fel újra a saját testsúlyos gyakorlatokat! Higgyétek el, idén is meglesz a nyári csúcsforma. Addig pedig: #maradjotthon #eddzotthon #vigyázzunkegymásra.