5 kihagyhatatlan lábgyakorlat az izmos és formás lábakért

5 kihagyhatatlan lábgyakorlat az izmos és formás lábakért
Avar András
2015. július 29.

Öt olyan gyakorlatot mutatok be, ami átfogóan megedzi a láb minden egyes izmát. Ez az az izomcsoport, amit a hobbiból gyúrós férfiak messziről kerülnek, viszont a hölgyek hajlamosak csak és kizárólag erre a területre koncentrálni, mellőzve a felsőtestet.  

Az emberi test formáját vagy a zsírszövet, vagy az izomzat adja. Ha az előbbi, akkor bizony nem lesz annyira jó a kedvünk, amikor a tükörbe nézünk. Ellenben izomszövetünk gyarapításával büszkén húzhatjuk ki magunkat a tükör előtt. Ez főleg a hölgyeknél kritikus, ugyanis a gömbölyű popsik titka a keményen edzett farizom (és emellett természetesen a lábizom) és az alaposan felépített komplex edzésterv.

Fontos lenne megjegyeznem, hogy ha eltolódik az egyensúly az alsó-, vagy felsőtest javára, az magával hozza a fejlettebb testrész további fejlődésének a lassulását. Az elhanyagolt testrészedben az érhálózat alig fejlődött valamit, így magával rántja a fejlettebbet is.

Pontosan mit is jelent ez? Képzeljük csak el, hogy van egy versenyautónk. Az eleje csupa tunning alkatrészből összerakva, de a hátulja kizárólag gyári, vagy ez a helyzet fordítottan. Elég groteszk a látvány, a teljesítményről nem is beszélve!

Akkor hát, vágjunk bele!

 

Guggolás

A bemelegítés után az első gyakorlat igen fontos és összetett az alak - és ezen belül a láb – formálásában.  Bizony, itt nincs mese, térdfájás, gerincsérv, és azok a mozgásszervi problémák, amik kontra indikálják a gyakorlatot, meghiúsítják a progressziót! Ebben az esetben az izolált combhajlításra és combfeszítésre támaszkodhatunk biztonsággal. Igen magas vérnyomáskiugrással járó gyakorlatról beszélünk, úgyhogy a magas vérnyomás is a kizáró okok között szerepel.

Amennyiben minden rendben, akkor ez lesz az a gyakorlat, amit én személy szerint az egyik legjobb és legfontosabb gyakorlatként tartok számon. Főképp a feszítőket, farizmot és gerincmerevítő izmokat lehet vele alaposan edzeni, de a stabilizáció által megdolgoztatja a combközelítőket, hajlítókat és egyéb törzsizmokat is. Azért kezdem ezzel a gyakorlattal, mert ha jól van kivitelezve, ez égeti el a legtöbb energiát! Fontos tudni, hogy tömegnövelő edzésről beszélünk, vagyis az izom tömegét és ezzel együtt a méretét is szeretnénk növelni, vagyis az izomtömeg fogja kívánatos alakunkat formálni. Emellett férfiaknál tesztoszteron fokozására is alkalmas.

Helyes kivitelezés: A gyakorlatot biztonsági guggoló keretben hajtjuk végre az esetleges balesetek elkerülése végett. Harántterpeszben emeljük ki a rudat a helyéről, egyenes háttal. A vállövi szakaszon fog a rúd elhelyezkedni, ügyelve a helyes súlyelosztásra. Harántterpeszből normál terpeszbe váltunk, vállszélességnél kicsivel szélesebbre, ahol a lábfejek párhuzamosan állnak egymással.

Amire különösen ügyelni kell, az az, hogy alátámasztásnál a sarkunkon megy át az energia és kivitelezés közben végig egyenes legyen a hátunk. Amikor kihúzod magad, vagyis például vigyázzállásban állsz, akkor a gerinced úgy helyezkedik el, hogy az egyes csigolyák felületén a terhelés egyenletes, így maximális lesz a teherbírása. Ezt a testtartást rögzítjük nyaki szakasztól egészen az ágyéki szakaszig (tulajdonképpen enyhén homorítva).

A kezünkkel tartjuk a rudat, vagyis rögzítjük a súlyt, könyökök lefelé álljanak. Elindítjuk a gyakorlatot, a térd természetesen hajlik, de fontos, hogy nem annyira a térdek előre tolásán van a hangsúly, hanem a csípő hátratolásán. Miközben megyünk lefelé, arccal nézzünk felfelé, ez egy kis segítség a helyes háttartáshoz. Egészen addig ereszkedünk, míg a combunk párhuzamos nem lesz a talajjal a levegőt belélegezve, majd erőltetett kilégzéssel felállunk.

Ennél a gyakorlatnál a nagy farizom, a combfeszítők és a gerincfeszítők dolgoznak főképp, de a hajlítók, a comb abduktor és adduktor izmai, valamint a törzsizmok és a hátizmok is alaposan kiveszik a részüket a stabilizációból.

 guggolás

A képen a kiinduló helyzet és a felállás kezdete látható.

Mivel tömegnövelő gyakorlatról beszélünk, a súlyt úgy kell megválasztani, hogy 8-12 szabályos ismétlést tudjunk végrehajtani 4 sorozatban.

 

Kitörés

A kitörés egy érdekes gyakorlat, mert a guggolás egyik fajtájáról beszélünk, viszont máshogy dolgoztatja meg az alsó végtag izmait. Itt a hölgyek egyik kedvenc gyakorlatáról beszélünk, hiszen a nagy farizmot semmi sem edzi meg jobban, mint a kitörés, ugyanis ennél a gyakorlatnál nem csak a koncentrikus, hanem az excentrikus fázist is alaposan kihasználjuk. Vagyis nem csak az összehúzódásnál állítjuk kihívás elé a nagy farizmot, hanem a nyúlás fékezésénél is.

Hasonlóan összetett gyakorlat, mint a guggolás. Mint ahogyan az előző gyakorlatban, itt is harántterpeszben emeljük ki a rudat és vállszélességű terpeszből, állásból indítjuk a gyakorlatot. A stabilitás szintén nagy szerepet játszik, ugyanúgy, mint az ízület védelem. Ezt a gyakorlatot lehet oldalanként is, vagy váltakozva is végrehajtani. Állásból előre lépünk az egyik lábunkkal haránt irányba, a másik marad kiinduló helyzetben. Lépésünk nagyságát úgy kell megválasztani, hogy a kilépés befejeztével a comb és a lábszár maximum derékszöget zárjon be, vagyis a térdízület semmiképp se előzze meg a bokaízületet. Térdünk igen sérülékeny, fontos a biztonságos végrehajtás! 

kitörés

Az egyik képen a kiinduló helyzet látható, a másik képen a visszalépés kezdetének a fázisa.

Ennél a gyakorlatnál is a tömegnövelés a cél, vagyis az ellenállást úgy kell megválasztani, hogy 8-10 szabályos ismétlést tudjunk végrehajtani lábanként, szintén négy sorozatban.

 

Combhajlító izmok edzése

A comb hajlító izmai igen összetettek. Több izomból álló izomcsoportról van szó, akár csak a feszítő izmok esetében. Többfajta gyakorlattípus is létezik ezen izomcsoport edzésére, de én most egy olyan gyakorlatot mutatnék be, amellyel tömeget is realizálhatunk, mellékesen edzhetjük a törzs stabilizációs izmait és elkerülhetjük az ágyéki lordózis fokozását és az ebből adódó tartáshibát.

Az ágyéki lordózis egy természetes gerincgörbület a derekunknál, de ha fokozott - vagy éppen kiegyenesedett, akkor ez tartáshibának minősül, ami később deréktáji panaszokat is fog okozni. Általában a csípő horpasz izom rövidülése és/vagy a hasizom gyengesége miatt alakul ki. Például, ha egy fekvő combhajlító géppel hajtjuk végre ezt a gyakorlatot, akkor mindenképpen olyan gépet javaslok, ami ágyéki szakaszon hajlított, mert az egyenes pad segít a gerincgörbület fokozásában. Nagyobb részben a hölgyeknél fordul elő, érdemes erre is odafigyelnünk!

Ennek érdekében TRX-szel javaslom a hajlító gyakorlat végrehajtását. A nehézséget itt a csípő ízület fixálása fogja jelenteni, de pluszként kapjuk hozzá a törzsstabilizációs edzést, egyensúlyunkat megtartva. Kétféle végrehajtási módot javaslok. Az egyiknél a két kezünk tenyérrel lefelé a testünk mellett van a stabilitás megőrzését segítve, a haladóbb verzióban már a mellkasunkon keresztbe tesszük a kezünket és így a törzsizmokkal stabilizálunk. Utóbbit ajánlatos akkor használni, mikor már nem okoz nehézséget csípőnket fixen tartani. 

Combhajlító izmok edzése

Három kép illusztrálja a gyakorlatot. A kiinduló helyzet, amikor a csípőnk a talajon van, a másik kettő a haljítást tenyér támasszal és karkeresztezéssel. Egy könnyebb (talajon a tenyér) és egy haladóbb (mellkason a tenyér) megközelítésben.

Ezt a gyakorlatot tovább nehezíthetjük, ha csípőnk kiindulási helyzetben nem a talajon, hanem a levegőben van. Nem kell meglepődni, ha vádliban is érezni lehet a munkát, ugyanis a kétfejű lábikra izom a térdízületet is áthidalja, így részt vesz a hajlításban.

Az előző gyakorlatokban egyértelműen tömegnövelés volt a cél. Itt sincs ez másképp, viszont a saját testsúlyos edzés inkább relatív erőt fejleszt. Természetesen az izom tömegének növelésére is alkalmas, de ennél a gyakorlatnál 20 ismétlést ajánlanék, vagy amennyit szabályosan meg tudunk csinálni.

 

Addukció ás abdukció – combközelítő és középső farizom

Ezt a két gyakorlatot antagonista szuperszettben javaslom elvégezni, vagyis ellentétesen működő izmok egymás utáni edzésében. Az addukció közelítést, az abdukció távolítást jelent, vagyis a comb közelítő izmai és a középső farizom edzését fogja jelenteni.  Ez a két gyakorlat az általános gerinctorna alapjául is szolgál. Szükség lesz egy softballra és egy gumiszalagra. Szándékosan nem az ülő közelítő és távolító gépet ajánlom, mivel itt szintén nagyobb hangsúlyt kapnak a stabilizációért felelős izmok, amit a gépekről kötöttségük miatt nem mondhatunk el. Ezeknél a gyakorlatoknál nincs szükségünk kiemelkedően nagy súlyokra, ezzel a két eszközzel is bőven lesz izomlázunk másnap.

A gyakorlatok végrehajtását a talajon fekve kezdjük, két térdünk közé szorítjuk a labdát, csípőnket úgy emeljük meg, hogy a vállunkkal és térdünkkel egy vonalban legyenek. Ezután kinyújtjuk az egyik lábunkat, stabilitásunkat megőrizve összenyomjuk a labdát, majd lazítunk a szorításon, visszatesszük a kinyújtott lábunkat a talpunkra. Ezután következik a másik láb, mindeközben csípőnket folyamatosan tartjuk. 

Addukció, combközelítő  izom

Ezután felállunk és a már méretre igazított gumiszalagot a bokaízületek köré kötjük, majd felváltva emeljük a lábunkat nyújtva oldal irányban a képi illusztráció alapján. Erre a célra erőnlétünknek megfelelően választhatunk gumiszalagot, különböző ellenállásokkal.

Abdukció combtávolító izom

Mind combunk belső és külső oldalán fogjuk érezni a gyakorlatot. Leszögezném (elsősorban a hölgyekhez szólok), hogy e két gyakorlat koránt sem alkalmas lokális zsírpárnák eltüntetésére a combunk belső illetve külső felén! Hiába mondtam el pályafutásom alatt több százszor, a tapasztalataim azt mutatják, hogy az embereknek ilyen téren igen szelektív a hallásuk. A probléma megoldására célzott és következetes diétát javaslok!

Ezeknél az izmoknál szintén a tömeg növelését tűzzük ki célul, viszont azt tudni kell, hogy itt nem igazán a látványé lesz a főszerep, hanem főképp a stabilitásé és a funkciók támogatásáé. Nagyon hasznos gyakorlatok ezek, hiszen nem csak a stabilitáshoz járulnak hozzá, hanem a nagyobb izomcsoportokkal együtt fogják biztosítani a kerek és feszes formát. Ennek megfelelően lábanként 20 ismétlést és 4 sorozatot javaslok, vagy annyit, amennyit szabályosan meg tudunk csinálni.

A fenti gyakorlatokat végig csinálva tulajdonképpen minden irányból megfelelő terhelést kapnak az izmok a fejlődéshez. Az alsó végtag edzése és a törzsstabilizáció szorosan összefügg, úgyhogy testünk stabilitása érdekében érdemes nem elhanyagolni.

Fontos megemlítenem még a szimmetriát, vagyis ügyeljünk arra, hogy ne tolódjon el az egyensúly egyik oldal javára sem, mert ennek következményeként tartáshiba, majd mozgásszervi probléma is bekövetkezhet. Ízületeink védelme érdekében tartsuk be a szabályokat, és ami még fontos, táplálkozással pótoljuk az ízületet alkotó anyagokat. Erre a célra kiválóan alkalmas jó erős csontleves fogyasztása, ami minimum 15 órán át főtt és sok porcos részt tartalmaz. Testünk meghálálja, ha gondoskodunk róla.