Izomláz: pihenj, vagy eddz tovább?

Izomláz: pihenj, vagy eddz tovább?
Sándor Alexandra Valéria
2017. április 25.

Rengeteg a tévhit, miközben a válasz egyszerűbb, mint gondolnád! Akár egyetlen mondattal is lelőhetnénk a poént, de nem tesszük, mert fontos előtte néhány dolgot tisztázni.

Az izomláz az edzés egyik legkellemetlenebb mellékhatásának tűnik. Mintha még plusz árat kellene fizetned amellett, hogy időt és energiát szánsz a mozgásra, ami átmenetileg akár el is veheti a kedvedet. Hiszen nem valószínű, hogy hajnalban tettre készen ugrasz ki az ágyból, mint Micimackó gazdája, ha fáj megmozdítani a karodat vagy a lábadat.

 

Mi is az izomláz?

Megerőltető – pláne addig szokatlan – mozgás után gyakran jelentkezik izomfájdalom némi időeltolódással. Általában néhány óra múlva vagy másnap éri el a csúcspontját, és ez teljesen normális, mert a hátterében egy természetes biokémiai folyamat áll. Az izomláz tehát nem betegség, és nem is tekinthető sportsérülésnek. Utóbbi fogalomhoz viszont van némi köze, hiszen ilyenkor az edzés hatására apró mikrosérülések keletkeznek, amik egyfajta gyulladásos folyamatot indítanak el, s ennek a tejsav termelődése és lebomlása is része.

Izomláz tehát akkor jelentkezik, ha az izmokat a megszokottnál nagyobb, vagy attól eltérő jellegű terhelés éri. Természetesen nem muszáj minden edzésnek erős izomlázzal végződnie, de új mozgásforma vagy szintlépés esetén teljesen normális. A mikrosérülések utáni gyógyulás egyébként az izomépítés elengedhetetlen része. Érdemes tehát úgy tekinteni erre az egészre, mint egy végtelen körforgásra, aminek a célja a folytonos fejlődés, az izomláz pedig egy visszatérő állomás, amitől nem kell tartani.

 

Senki sem kivétel

Az izomláz korántsem a kezdők sajátja. Még a profi sportolók is megküzdenek vele, csak ők már annyira hozzászoktak, hogy őket többnyire kevésbé viseli meg, mert arra gondolnak, hogy a testük éppen most készül fel a még jobb teljesítményre – így ugyanaz a gyakorlatsor, ami a fájdalmakat kiváltotta, legközelebb már nem lesz probléma.

Az út elején viszont tényleg rettenetes lehet addig nem tapasztalt fájdalmakkal szembesülni. Ez nem is annyira testi, mint inkább lelki probléma, hiszen a fájdalom félelmet vált ki. Fontos tehát, hogy ha izomlázzal küszködsz, akkor legyen melletted egy szakember, akihez bármikor fordulhatsz, és válaszol az ezzel kapcsolatos kérdéseidre. Bár valószínűleg csak egyetlen kérdésed lesz: hogy normális-e, amit érzel. Az izomláz szerencsére könnyedén megkülönböztethető a sérüléstől – már csak azért is, mert késleltetve jelentkezik.

 

A leggyakoribb hiba

A legnagyobb baki, amit ilyenkor elkövethetsz, hogy leállsz az edzéssel, vagy teljesen elkerülöd azokat a gyakorlatokat, amik kiváltották azt. Természetesen nem kell mazochistának lenned, hiszen a sport célja nem az, hogy fájjon neked! De miután a panaszok alábbhagynak, érdemes újra és újra nekiveselkedned a mumus mozdulatoknak. Azt fogod tapasztalni, hogy minden alkalommal könnyebben mennek, és utána nem járnak akkora izomlázzal.

A tévhiteket eloszlató egymondatos válasz tehát úgy hangzik, hogy az érintett izmok rövid pihentetése után igenis folytasd az edzést!

 

Így csillapíthatod a fájdalmat

A jegelés, a melegítés, az óvatos nyújtás, a masszázs és a gyulladáscsökkentőt tartalmazó fájdalomcsillapító mind hasznos lehet ilyenkor. Ezek közül a nyújtás szerepét becsülik alá a legtöbben, pedig ezzel akár meg is lehetne előzni az izomlázat.

Tapasztalni fogod, hogy a könnyed mozgás még akkor is jót tesz, ha elsőre úgy tűnik, hogy az ágyból sem bírsz felkelni. A séta vagy az óvatos úszás tökéletes. Mindenképpen legyél magadhoz kíméletes: valószínűleg nem akkor fogsz személyes csúcsot dönteni, amikor fáj valamid. És semmiképpen se haragudj ezért a testedre, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez egy természetes folyamat része! Az izomláz nem annak a jele, hogy gyenge vagy – hanem azt bizonyítja, hogy tettél valamit a fejlődésedért.

 

Ne legyél biztonsági játékos!

Könnyű beleesni abba a hibába, hogy mindig ugyanúgy edzel, mert akkor nem lesz izomlázad. Ezzel a stratégiával valóban elkerülheted a fájdalmat – hacsak nem lesz belőle túlerőltetés miatti sérülés, amiért folyton ismétlődik ugyanaz a terhelés –, ám ezzel együtt a fejlődés lehetőségétől is megfosztod magad.

Nem véletlen, hogy a profi sportolók is váltogatják a mozgásformákat, cserélgetik a gyakorlatokat és változtatják az ismétlésszámokat. A futók nem mindig csak futnak, és az úszók sem mindig csak úsznak – tehát nem csupán azt csinálják, amiben bajnokok.

 

Az utolsó tévhit

Ugyancsak az izomlázzal kapcsolatos tévhit, hogy ha nincs, akkor fejlődés sincs. Az emberi test szerencsére "okosabb" ennél, tehát nem csak akkor erősödsz, ha éppen brutális izomlázzal küszködsz. Messze nem kell minden edzés után jelentkeznie, és akár egészen enyhe is lehet. A hatékonyság és a fájdalom között tehát semmiféle arányosság nincsen.

Hasonló témájú cikkeink