Jön a tabletta, ami helyettesítheti az edzést?

Jön a tabletta, ami helyettesítheti az edzést?
Sándor Alexandra Valéria
2022. augusztus 5.

Sikerült azonosítani egy olyan molekulát a véráramban, ami testmozgás hatására termelődik, és képes csökkenteni a táplálékbevitelt és az elhízás kockázatát a szervezetben. Nem csoda, hogy bombaként robbant ez a hír, és sokak lelki szemei előtt már meg is jelent egy tabletta, ami akár ki is válthatja az edzést.

Utánajártunk, mit jelent valójában ez a tudományos eredmény!

 

Tényleg van ilyen molekula. De mit "tud"?

A neves Nature szakfolyóiratban valóban megjelent egy tanulmány, amelyben több amerikai orvosi egyetem (például Baylor és Stanford) kutatói közösen publikálták, hogy felfedeztek egy testmozgás hatására termelődő molekulát az egerek vérében. Ennek a molekulának a segítségével csökkenteni tudták az állatok táplálékbevitelét, a súlyfeleslegükkel együtt. Ez az előrelépés tényleg hozzájárulhat ahhoz, hogy még mélyebben átlássuk a mozgás és az éhségérzet kölcsönhatását, élettani összefüggéseit.

„A rendszeres testmozgás bizonyítottan elősegíti a fogyást, szabályozza az éhségérzetet és az anyagcserét, főleg a túlsúlyos vagy elhízott embereknél. Ha megértjük azt a folyamatot, aminek a révén a mozgás kiváltja az említett kedvező hatásokat, akkor közelebb kerülünk ahhoz, hogy sokaknak tudjunk segíteni az egészségi állapotuk javításában” – fogalmazott a szerzőként közreműködő Dr. Yong Xu, a Baylor Egyetem munkatársa.

„Át akartuk látni, hogyan hat az edzés molekuláris szinten, hogy megértsük az előnyeinek egy részét” – tette hozzá szerzőtársa, a Stanfordon kutató Dr. Jonathan Long. „Az idős vagy rosszabb egészségi állapotú emberek például, akik nem tudnak eleget mozogni, egyszer majd hasznát vehetik egy olyan gyógyszer szedésének, ami hozzájárulhat a csontritkulás, a szívbetegség és más problémákhoz vezető folyamatok lelassításához.”

 

Miről van szó pontosan?

A tudósok egerektől vett vérplazmát elemeztek mélyrehatóan, miután az állatok intenzív mozgást végeztek: hörcsögkeréken futottak. Kiderült, hogy a molekula, aminek a leginkább megnövekedett a szintje, az úgynevezett "Lac-Phe" (N-lactoyl-phenylalanine).

A neve onnan ered, hogy egyrészt a laktát enzimből, vagyis a tejsav ionos formájából szintetizálódik, ami az intenzív testmozgás melléktermékeként kulcsszerepet játszik például az izomláz folyamatában. Másik alkotóeleme pedig a fenilalanin, vagyis egy fehérjealkotó aminosav.

Azoknál az egereknél, akiket zsírban gazdag étrenddel szándékosan felhizlaltak, a nagydózisú Lac-Phe nagyjából 50%-kal mérsékelte a táplálékbevitelt a kontrollcsoporthoz képest 12 órán át anélkül, hogy befolyásolta volna a mozgást vagy az energiafelhasználást. A 10 napon át folyamatosan adagolt Lac-Phe csökkentette a teljes táplálékbevitelt és a testsúlyt is (méghozzá testzsírveszteséggel). Ráadásul javította a cukoranyagcserét, tehát fokozta a glükóztoleranciát.

 

Egy enzim is szerephez jut

A kutatók egy CNDP2 enzimet is felfedeztek, ami szerepet játszik a Lac-Phe termelődésében. Bebizonyosodott, hogy azok az egerek, akiknek a szervezetéből hiányzik ez az enzim, nem fogytak annyit a rendszeres mozgás hatására, mint a kontrollcsoport egyedei ugyanolyan "edzéstervvel".

 

Az evolúció hagyhatta ránk

Az eredmények annál is inkább relevánsak a számunkra, mert a csapat már versenylovak és emberek vérplazmájában is emelkedett Lac-Phe szintet talált testmozgás után. Az eddigi adatok szerint erőteljes rövidtávfutás (sprintelés) hatására növekszik meg leginkább a Lac-Phe szintje a vérplazmában, amit az erőedzés és az állóképességi edzés követ.

„Ez arra enged következtetni, hogy a Lac-Phe egy régóta megőrződött folyamat része, ami szabályozza a táplálkozást és összefüggésben áll a testmozgással számos állatfaj esetében” – magyarázta Dr. Long. A szakemberek hozzátették, hogy a kutatás következő szakaszában szeretnének még több részletet megtudni arról, hogy miként hat a Lac-Phe a szervezetre. Például az agyra, hiszen a cél, hogy megtanulják tudatosan használni ezt a folyamatot terápiás célokra.

 

Nincs több edzés?

Az eddigi eredmények alapján felvetődik a lehetősége annak, hogy a nem is olyan távoli jövőben kémiai úton is ki lehessen váltani a testmozgás egyik előnyét, méghozzá az étvágycsökkentő hatását, ami természetesen a testsúlyra is jótékonyan hathat.

Ez azonban még messze nem jelenti azt, hogy az edzés összes előnye kiváltható lenne egy tablettával, hiszen a testmozgásnak jóval több jótékony hátását ismerjük. Erősíti például az izmokat és a csontokat, aminek fiatalabb korban még úgy tűnhet, hogy inkább esztétikai szempontból látványosabb a jelentősége. Az évek múlásával azonban nyilvánvalóvá válik, hogy ellenállóbbá tesz a sérülésekkel, illetve az izom- és a csonttömeg természetes csökkenésével szemben.

Az edzés emellett számos betegség megelőzésében segít. Kordában tartja a vérnyomást, a vércukor- és a koleszterinszintet, hatékony a metabolikus szindróma megelőzésében, csökkenti a szorongást, a stresszt és a depressziós tüneteket. A testmozgás összességében segíthet az élettartam és az egészségben eltöltött évek számának növelésében, csökkenti többek között a rák vagy a szívbetegség miatti korai halálozás kockázatát. Ráadásul serkenti az agyműködést, segít a kognitív képességek megőrzésében, és javítja az általános koncentrációt.

Még folytathatnánk a listát, de talán ennyi is elég, hogy mindannyian lássuk: vitathatatlanul óriási tudományos előrelépésről beszélünk, ami a mozgás egyik legfőbb előnyére vonatkozik. Viszont még messze vagyunk attól, hogy a többi – hasonlóan fajsúlyos – előny hatásmechanizmusát is ugyanilyen mélyen feltérképezzük. Tehát egyelőre aligha mondhatunk le az edzésről, ha élvezni szeretnénk a kedvező hatásait.

 

Lemondanál róla, ha megtehetnéd?

Az edzés gyógyszeres helyettesítésének lehetősége azért is rendkívül érdekes téma, mert felveti a kérdést, hogy milyen szerepet tölt be az életünkben a testmozgás, és igazából miért csináljuk. A sport társadalmi funkcióját már az ókori civilizációk óta ismerjük – elég csak a történelemkönyvből megismert első olimpiákra gondolni. A sport szó jelentéséhez és eredetéhez hozzátartoznak a szórakozás, az időtöltés, a testgyakorlás fogalmai, amiből látszik, hogy önmagán messze túlmutató tevékenységről van szó.

Természetesen nagy eltérések lehetnek az egyéni motivációkat illetően, hogy ki miért mozog, de ezeket a motivációkat mégis tudjuk csoportosítani és rangsorolni. Valakinek az egészsége, valakinek a megjelenése, valakinek pedig a puszta kikapcsolódás a legfontosabb.

Egyáltalán milyen szerepet tölt be a mozgás az életedben, és szerinted hogyan hat az ember személyiségfejlődésére? A sporthoz fűződő viszonyodról rengeteget elárul a válaszod, hogy lemondanál-e az edzésről, ha kiválthatnád a hatásait egy tablettával, vagy pedig úgy döntenél, hogy továbbra is az életed részének szeretnéd tudni.

Milyen érveid lennének amellett, hogy jobb lenne egy "gyúrástabletta"? És mi lenne az, amiért eszedbe sem jutna így kiváltani az edzést – még akkor sem, ha csak a sarki patikába kellene leugranod a "tesipiruláért"? Ne tartsd magadban a gondolataidat, mert kíváncsian várjuk őket a Facebookon, a cikk alatti hozzászólásban!

Hasonló témájú cikkeink