A Terminátor újra formában, de mit is eszik Schwarzenegger?

A Terminátor újra formában, de mit is eszik Schwarzenegger?
Sándor Alexandra Valéria
2019. szeptember 23.

„Van az a tévhit, hogy csak az állati fehérjétől lehetsz nagy és erős.” – ad magyarázatot régi étrendjére a 72 esztendős színész, aki komoly szívműtéten esett át másfél éve, amit teljes életmódváltás követett.

Arnold Schwarzenegger 15 évesen vágott bele a testépítésbe. Még csak 20 múlt, amikor elnyerte a Mr. Universe címet, majd duzzadó izmainak köszönhetően a Mr. Olympia cím hétszeres birtokosa lett. Színészi karrierjében a Conan, a barbár hozta meg az áttörést 1982-ben, ekkor vált népszerűvé Hollywoodban.

Két évvel később pedig ő volt James Cameron ikonikus sci-fi thrillerének, a Terminátornak a főszereplője. Sokan még mindig ezen a néven emlegetik, noha összesen több mint félszáz filmet forgatott, ötgyermekes családapává vált, és 2003-tól csaknem 8 éven át Kalifornia állam kormányzója volt.

Most pedig azzal került címlapokra, hogy a frissen megjelent – szintén a világhírű James Cameron közreműködésével készült – The Game Changers című, veganizmust népszerűsítő dokumentumfilmben beszámol az életmódváltásáról. A Terminátor ugyanis saját elmondása alapján már "99%-ban vegán étrendet" követ.

 

Mi baj volt a szívével?

Feltehetően szívproblémái is hozzájárultak a döntéshez. Ugyanakkor tény, hogy nem elsősorban életmódbeli tényezők miatt volt szüksége a tavalyi műtétre. Veleszületett szívbillentyű-rendellenességgel küszködött, amit már 1997-ben korrigáltak, de ahogy a tavalyi operációnak otthont adó Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Center szóvivője fogalmazott: „az 1997-es cserebillentyűt sohasem szánták véglegesnek, egyszerűen kitöltötte az élettartamát”.

A probléma a pulmonáris szívbillentyűt érintette, ami a vér áramlását szabályozza a szívből a tüdőbe. A legutóbbi műtétet már újabb, katéteres módszerrel végezték, és Schwarzenegger felépülése példásan zajlott.

 

Napi 10-15 tojás, rengeteg hús

„Fiatalon sok mindent megúszhat az ember” – nyilatkozta nemrégiben egy amerikai életmódmagazinnak. Azt is elárulta, hogy barátai "konyhamalacnak" hívták annak idején a mindenre kiterjedő farkasétvágya miatt. „Mindent kiettem még a mosogatóból is. Mindent felettem még a konyha padlójáról is” – ismerte be, hogy mennyire nem volt egészségtudatos, annak ellenére, hogy sorra nyerte a testépítő versenyeket.

A véletlenszerűen talált ételek mellett napi 10-15 tojást fogyasztott és rengeteg húst, amit a The Game Changers előzetesében is elárul.

 

 


Megszerette a mandulatejet

Most már viszont zöldségekkel, gyümölcsökkel és egészséges alapanyagokkal van tele a hűtője, és rajong a zabkásáért is. Azt mondja, most sem néz rossz szemmel korábbi kedvenceire, egyszerűen csak igyekszik helyettük mást választani, és növényi alapú étrendet folytatni. Az egyetlen dolog, amit "utál", az a tehéntej. „Mandulatejet iszom, az sokkal jobb” – vallja.

A dokumentumfilmben Swarzenegger szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy növényi forrásból is értékes fehérjéket lehet bevinni a szervezetbe, és egyáltalán nem igaz a berögződés, hogy „az igazi férfi sok húst eszik”. "Ez nem a valóság, csak marketing" – mondja Arnold.

Persze, az edzés ma is a napi programjának része: reggel 7-kor a teremben kezd, és este még folytatja. A napi kardióadag háromnegyed óra biciklizés a kettő között. A súlyemeléssel viszont már óvatosabb: könnyebb súlyokkal dolgozik nagyobb ismétlésszám mellett. A tápanyagok egy részét pedig vállaltan étrendkiegészítőkkel viszi be.

Mindenesetre a Terminator 72 évesen is szemlátomást csúcsformában van. Erről bárki megygőződhet, aki megnézi a legújabb James Cameron filmet, a Terminator, Sötét végzetet.

 

Harc a globális klímaváltozás ellen

Schwarzenegger politikusként sem rejtette véka alá, mennyire fontosnak tartja a környezetvédelem kérdését, és azon belül is a klímaváltozás elleni harcot. Idén a gyermek svéd környezetvédelmi aktivistával, - a szintén vegán - Greta Thunberggel is találkozott.

Greta arról vált közismertté, hogy az iskolai hiányzást is vállalva rendszeresen egyedül sztrájkolt Stockholmban a parlament lépcsőjén, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyeire. Ma már nem egyedül sztrájkol. 2019. szeptember 20-22 között Greta megszervezte a világ eddigi legnagyobb klíma sztrájkját, amin 163 ország közel 4 millió állampolgára vett részt. A sztrájkhoz az összes földrész csatlakozott, még az Antarktiszon is tüntettek.

Arnold környezetvédő szervezetének, az Austrian World Summit R20-nak a nyitóülésén találkozott Grétával. A szervezet célja a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben foglaltak megvalósításának felgyorsítása, amit egyébként 195 ország képviselői tárgyaltak meg a 2015-ös ENSZ-konferencián, és az év decemberében alá is írták. Az egyezmény lényege, hogy a résztvevő országok maguk határozzák meg, mivel tudnak hozzájárulni a globális klímaváltozás lassításához.

 

Tényleg környezetbarát a vegán életmód?

Többnyire nem maguk az élelmiszerek kapnak "környezetbarát" vagy "környezetszennyező" címkét, hanem az út, amit bejárnak, amíg az asztalunkra kerülnek. Tulajdonképpen a XVIII. századi ipari forradalom indította el azt a lavinát, ami azóta sem állt meg, sőt évről évre csak gyorsul.

A gépesített állattartás – beleértve a fejést és a vágást is – sajnos gyakran olyan méltatlan körülményeket jelent a jószágoknak, hogy különböző gyógyszerekre (például antibiotikumokra) is szükségük van azok átvészeléséhez. Amellett, hogy ez szenvedéssel jár a számukra, a hatóanyagok egy része megjelenik a húsban és a tejben.

Ezen körülmények miatt az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásával jelentősen megnőtt az emberiség ökológiai lábnyoma, ami azt fejezi ki, hogy a társadalomnak mennyi vízre és földre van szüksége önmaga fenntartásához, és a megtermelt hulladék feldolgozásához.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Magyarországon élők ökológiai lábnyoma például 3 hektár körüli fejenként, holott a Földön minden emberre csak 1,8 hektár jutna fenntartható fejlődéssel. Az pedig a tendencia romlását húzza alá, hogy 1961-ben a Föld lakóinak átlagos ökológiai lábnyoma még csak 0,88 hektár volt.

Nem meglepő, hogy Schwarzenegger besokallt, hiszen otthona, az Amerikai Egyesült Államok a világ legnagyobb ökológiai lábnyomú országai közé tartozik, lakosonként körülbelül 8 hektárral.

Nem árt azonban vigyázni, hiszen a vegán életmód elterjedésével jelentősen megnövekedett az igény bizonyos növényi élelmiszerekre, és ennek a kielégítéséhez nem mindig a leginkább környezetbarát módszerekhez nyúlnak a termelésért felelős cégek.

Tört már ki botrány például a Mexikóban gyakori illegális erdőirtás miatt, melynek célja, hogy még több avokádófát tudjanak ültetni. Ennek a megfékezésére több országban be is tiltották az avokádó kivitelét. És előfordult olyan is, hogy az Andok őslakosai alultápláltak lettek, mert a vállalatok alapélelmiszerüket, a quinoát, többszörös áron inkább exportálták ahelyett, hogy helyben is hagytak volna belőle.

 

Mi a megoldás?

Az egészséges életmód elsőszámú kulcsa, hogy figyelj a saját tested igényeire. Vannak, akiknek az állati eredetű élelmiszerek jóleső táplálékforrást jelentenek. Nekik érdemes a megfelelő forrásból beszerezni ezeket. De olyanok is szép számmal akadnak, akik növényi alapú étrenddel érzik magukat a legjobban. A közérzet és az erőnlét könyörtelen őszinteséggel elárulja, kinek mi az ideális.

A lényeg: fogadd el a tested egyediségét és megismételhetetlenségét, legyél őszinte saját magaddal és másokkal az étrendeddel kapcsolatban (is). Emellett pedig mindig figyelj oda, hol vásárolsz és mit. Ez a fajta tudatosság vegánoknak és nem vegánoknak is egyaránt segít a helyes úton haladni.