Súlygyarapodás karantén idején? Ne aggódj, itt van 3 lépésben a segítség!

Súlygyarapodás karantén idején? Ne aggódj, itt van 3 lépésben a segítség!
Sándor Alexandra Valéria
2020. május 13.

A mizéria előtt még amiatt aggódtál, hogy Malacka maradsz nyárra, de azóta Micimackó lettél? Mit szólnál, ha azt mondanánk, hogy ezzel semmi baj nincs, csak az a lényeg, hogy mostantól ne hátra, hanem inkább előre tekints?

Telis-tele van az internet olyan mémekkel, amik arról szólnak, hogy egyrészt sikerült karácsonyig előre felvásárolni az összes lisztet, cukrot, egyéb tartós élelmiszert és vécépapírt. Másrészt még a sütés-főzést eddig messze elkerülőkből is előjött a kovásszal mesterien bánó, mindennap egy egész kenyeret elfogyasztó pék. Harmadrészt pedig a túlevés úgysem probléma, mert idén nem lesz szükség a strandon is prezentálható "beach body"-ra.

 

Minden viccben van valami komoly

Tudjuk, hogy minden poén mélyén valami mélyebb gondolat, érzés lapul. Jelen esetben az, hogy karantén ide vagy oda, mindannyian olyan testre vágyunk, ami önazonos, és amiben jól érezzük magunkat. Ráadásul ez a természetes igény nem függ olyan külső körülményektől, mint például az árukészlet változása, vagy éppen az embertársaink bizonyos jelenségre tanúsított reakciója.

Lehet kifogásokat gyártani arra, hogy most éppen miért nem tudod jól érezni a bőrödben, csak nem érdemes. A fordulópont annak a felismerésével fog bekövetkezni, amikor rájössz, hogy igenis készen állsz ennek a megvalósítására, mert megérdemled, hogy az évszaktól és más tényezőktől függetlenül elérd és megtartsd a testi-lelki harmóniádat.

Fontos megjegyeznünk, hogy maga a harmónia nem a kilóktól vagy a centiktől függ, hanem azt az állapotot jelenti, amivel a lelked mélyén – külső nyomás nélkül! – elégedett tudsz lenni. Amikor tehát a strandra szánt formádat "siratod", tulajdonképpen ezt az összhangot gyászolod – ami korántsem vidám dolog, de pont az a csodálatos az emberi természetben, hogy képesek vagyunk együtt nevetni azon is, ami mélyről jön és mélyre hatol.

 

Bűntudat és krízishelyzet

A testsúlyról szóló viccek mögött többnyire a szégyenérzet, illetve a bűntudat húzódik meg. Alapjáraton is igaz, hogy sokan merítenek vigaszt az étel nyújtotta futólagos örömökből, hiszen az ízek világa biztos pontot jelent, bármilyen szélsőségesen pozitív vagy negatív hatás éri az embert.

Fokozottan érvényes ez egy globális krízishelyzetben, amikor emberek milliárdjai tartanak egy olyan járványtól, ami ha nem is éri utol őket személyesen, a miatta hozott intézkedések jelentősen megváltoztatják a mindennapjaikat. Mondhatni a feje tetejére állítják az életüket. Ha pedig borul a teljes napi rutin, hajlamosak lehetünk legyinteni, hogy "már úgyis mindegy", és azokat a szokásokat is "elengedni", amiket egyébként nem fenyegetne semmilyen veszély.

A karanténból egyáltalán nem következik például, hogy több kalóriát kellene bevinni a szervezetbe, mint amennyit felhasználunk. Mégis szinte mindenki számára ismert az "unalomevés", a "bánatevés" és a "stresszevés" koncepciója. Ezekből pedig bőven kijutott az utóbbi hónapokban.

Jó eséllyel nem a megszokott módon végezhettük a munkánkat vagy a tanulmányainkat, nem találkozhattunk a családunkkal és a barátainkkal, sőt a legtöbben egy új és kaotikus napirendben találtuk magunkat, ahol vagy jelentősen több szabadidőnk volt, vagy pedig még a megszokottnál is kevesebb (utóbbi főleg az iskolás gyermekeket nevelő családoknál következett be).

Ezek a végletek pedig egyáltalán nem kedveznek az egészséges táplálkozásnak, mint ahogyan a rendszeres mozgásnak sem…

 

Semmi sincs veszve, avagy tiszta lappal előre!

Ha úgy érzed, hogy eleged van a kifogásokból, és szeretnél végre változtatni (vagy ha a belső motivációd még csekély, de már hallottad a hírt, hogy mégis lesz strandszezon az idén, ráadásul hamarosan kezdődik), akkor van egy jó hírünk: itt és most megteheted, mindez csupán döntés kérdése! Méghozzá egyetlen döntés kell hozzá: a Tiéd.

 

Három lépés a sikerért

  1. A legelső lépés, hogy próbálj megbékélni az összes eddig hozott döntéseddel a táplálkozással és a testmozgással kapcsolatban. Igen, azokkal is, amiket még saját magad előtt is szégyellsz! A múlton már nem tudsz változtatni, akkor és ott úgy cselekedtél, ennyi.

Az éjfélkor elfogyasztott pizzádra mi sem fogunk megereszteni egy dorgálással kezdődő hegyi beszédet, hanem csak annyit mondunk, hogy egészségedre. Ha ugyanis valóban megbántad a dolgot, és legközelebb inkább ebédre választasz egy megfelelő tápértékű alternatívát (ez akár pizza is lehet a megfelelő módon elkészítve, például túró vagy zöldség alappal és fehérjében gazdag feltéttel), akkor semmi értelme folyton visszatekintve tovább szenvedni a bűntudattól.

És az sem baj, ha hetekig elmaradt a mozgás. Most, hogy tényleg változtatni szeretnél, már el is kezdheted böngészni az otthoni lehetőségeket (nálunk is találsz jó néhányat mind a Magazin cikkek között, mind pedig a Facebook oldalunkon komplett online órák formájában!), illetve a karanténnal kapcsolatos intézkedések feloldásával párhuzamosan elkezdhetsz a szabadban, vagy akár már teremben is edzeni a megfelelő higiéniai óvintézkedések betartásával.

 

2. A második lépés, hogy legyél mértékletes és racionális! Ha őszinte vagy magaddal, akkor tudod, hogy azok a kilók nem egy hét alatt kúsztak fel – vagy ha jelentős pluszkilókról nem is beszélhetünk, a negatív életmódváltozás sem napok alatt következett be – így nyugodtan adhatsz magadnak időt a tudatos táplálkozásra és mozgásra való átállásra vagy visszaállásra.

Ne most akarj belevágni életed legdurvább diétájába vagy edzésprogramjába, hiszen a járvány miatti válsághelyzetnek még nincs vége, és ilyen külső hatások közepette jobb, ha nem teszed ki magad mentálisan és fizikálisan ilyen brutális plusz tehernek.

Kezdetnek éppen elég, ha elkezdesz következetesen kevesebb kalóriát bevinni, mint amennyit a nap során elégetsz. Az adatok nyomon követésében okosóra, okostelefon és rengetegféle applikáció segíthet, de akár hiszed, akár nem, a szervezeted is tökéletesen jelzi, miből mennyi az elég (bár elképzelhető, hogy kell egy kis idő, hogy ezeket a jelzéseket megtanuld időben felismerni).

 

3. A harmadik lépés pedig – mivel az ember társas lény – tudatosítsd magadban: nem vagy egyedül a jelenlegi helyzeteddel! Sőt: valójában a négy fal között sem voltál egyedül soha, hiszen rengeteg a sorstársad. Mindannyian egymás szövetségesei vagyunk a járvány elleni harcban, ugyanazon a krízisen megyünk keresztül, és emiatt a különbözőségünk ellenére is meglehetősen hasonló tapasztalataink vannak.

Ezért tökéletes segítséget jelent, ha csatlakozol olyan közösségekhez (akár online formában, vagy ha személyesen, akkor az óvintézkedéseket betartva), ahol az egészséges életmód érték, és ennek megfelelően mindennapi inspirációra tehetsz szert, például a kiegyensúlyozott táplálkozást elősegítő receptekkel vagy mozgásra való rendszeres motivációval. Még jobb, ha a családodban vagy a barátaid között is akad valaki, aki most akar "helyrerázódni" az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után, és ebbe beletartozik, hogy veled együtt szeretné visszanyerni a formáját!